A Szerencsejáték Zrt. a rendkívüli árvízhelyzet miatt úgy döntött, hogy a Szuperkoncerttel is felhívja a figyelmet az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére - közölte a társaság az MTI-vel szerda este.
A cég közleménye szerint a Napi Mázli játék egyheti árbevételét ajánlja fel a bajbajutott települések támogatására. Ezen túlmenően felkérték az Ökumenikus Segélyszervezetet arra, hogy a számára felajánlott, a koncert helyszíni értékesítéséből befolyt összeget szintén erre a célra fordítsa. A vállalat összefogásra biztatja a Szuperkoncert fellépőit és a koncertre látogatókat egyaránt.
Az árvízhelyzetre való tekintettel a nemzeti lottótársaság rendkívüli támogatást nyújt az árvízi védekezésben érintett településeknek. A támogatás összege a Napi Mázli játék egyheti árbevétele. A nemzeti lottótársaság stratégiai partnerét, az Ökumenikus Segélyszervezetet kérte fel arra, hogy a teljes támogatás lebonyolításában részt vegyen - tették hozzá a közleményben.
Az eseményen résztvevők hozzájárulhatnak az árvízi védekezésben érintett települések megsegítéséhez. A helyszíni gyűjtés az árvízkárok enyhítését szolgálja, míg a felajánlott egy heti Napi Mázli játék árbevétel az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére szolgál - fűzték hozzá.
A koncerten a latin popkultúra ikonikus sztárja, Ricky Martin mellett hazai fellépők, Metzker Viktória, T.Danny, Regán Lili előadását élvezhetik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes dolog történt Scandinavian Airlines egyik járatán Egy egér okozott galibát a fedélzeten.
- Ki nem találná, ki ült Magyar Péter mellett az érettségi találkozóján Nem várt fotót posztolt a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán péntek este.
- Videón a sokkoló baleset: egyenesen az arcába robbant a tűzijáték a fiatal műsorvezetőnek Rémisztő baleset történt a színpadon, pont Miskovits Marci arcába robbant a tűzijáték.
- Borzalmasan kiakadt a kommentelőkre Rubint Réka, brutálisan kiosztott mindenkit Rubint Réka borzalmasan kiakadt a legújabb posztja alatt fanyalgókra, alaposan ki is osztott mindenkit.