Vészesen közeleg a határidő, ugyanis már csak három hét maradt arra, hogy díjterhelés nélkül felhasználják a magyarok a tavaly október 15-ig feltöltött SZÉP-kártyás juttatásokat.
Egy közleményben arra figyelmeztették az érintett lakosokat, hogy május 31-én ugyanis egy egyszeri, 15 százalékos díjat vonnak le azoktól, akik nem költik el ezeket a tavaly október közepe előtt jóváírt összegeket. Éppen ezért érdemes mindenkinek ellenőriznie az egyenlegét, hogy legkésőbb a pünkösdi hosszú hétvégén fel tudják használni a lejáró juttatásokat - írja a 24.hu.

A 2022. október 15. után jóváírt összegekről pedig azt kell tudni, hogy azok a feltöltéstől számított legalább egy évig használhatók fel díjterhelés nélkül.
Egyéb ként idén jóval gördülékenyebb lett a juttatások felhasználása, mivel januártól ténylegesen megszűntek a SZÉP-kártya alszámlái. A K&H Banknál például az év első négy hónapjában kicsivel nagyobb forgalmat bonyolítottak a SZÉP-kártyával, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott idén tavasszal az élelmiszervásárlások már nem növelték a forgalmat.
Viszont kiemelték, hogy az infláció hatása azonban itt is érezhető volt, mivel a forgalom minimális növekedése mellett a tranzakciók darabszáma közel 10 százalékot csökkent.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli bejelentés a katasztrófavédelemtől, az országos tisztifőorvos is intézkedett Az elmúlt napokban a folyókon levonult árhullám miatt most különösen nagy szükség van a beavatkozásra.
- Gyengült a forint a hosszú hétvége után - így áll az árfolyam Minimálisan gyengült a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben kedd reggel az előző esti szintekkel összevetve.
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.