Meghibásodott mindkét lift.
Régóta nem működik az egyik lift a Szent István Kórház sebészetén, kedden azonban a másik is elromlott, így két napig csak gyalog lehetett megközelíteni a műtőket – írja az Rtl.hu. A csatornának nyilatkozott az egyik beteg hozzátartozója, aki szerint pont az egyik érintett napra lett volna időpontjuk műtétre, ezt azonban lemondták a lift hiánya miatt. Szerinte mindenki így járt, aki aznapra volt kiírva.
Az éppen a műtőben tartózkodó betegeket kézzel vitték le a második emeletről az elsőre, ahol az ágyak vannak.
Az egyik liftet végül csütörtökre sikerült megjavítani, így két nap után újraindulhatott a forgalom a műtő felé. A kórház azt közölte: jelenleg is zajlanak a keddi műtétek pótlásai. A szerdára tervezett műtéteket egy másik helyszínen végezték el. A második lift továbbra sem működik.
Kapcsolódó cikkek
- Kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - Nagy bonyodalmakat okozott az ónos eső Sok balesetet okozott a téli időjárás Nógrád vármegyében, kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
- Jajj ne! Már megint gyengült a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Ön szerint veszélyben vannak a zsidók Magyarországon? Mert David Pressman szerint igen Ismét éles bírálatot fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban az amerikai nagykövet.
- Borzalmas baleset Budapesten: Gyereket szállító mentőbe csapódott egy autó A feltételezések szerint a balesetet a nem az évszaknak megfelelő gumi okozhatta.