Hirdetés

Újra lecsapott a néma gyilkos, két ember halt meg Hajdúböszörményben

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Szén-monoxid-mérgezés következtében csütörtök délután két ember vesztette életét Hajdúböszörményben, a Hadházi utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mukics Dániel, a katasztrófavédelem szóvivője az esettel kapcsolatbankiemelte, a tűzoltók a jelzést követően néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol egy családi ház melletti, szobának berendezett melléképületben két embert találtak, de az életüket már nem lehetett megmenteni.

A melléképületben egy gázpalackról működő szieszta kályha üzemelt. Mivel a melléképület nyílászárói csukva voltak, a nyílt égésterű fűtőeszköz környezetében nem volt biztosítva a levegő-utánpótlás, ezért mérgező szén-monoxid keletkezett - írja az eset részleteit a Liner.

A katasztrófavédelem felhívta a lakosság figyelmét, hogy amennyiben beltérben nyílt láng ég, mindenképpen gondoskodni kell a szellőztetésrül, különdben szén-monoxid keletkeik. Hozzátették: nem elegendő néha kinyitni az ablakot, állandó légbevezető kell abba a helyiségbe, ahol nyílt láng van. Fontos a szén-monoxid-érzékelők beszerelése is, ami életet menthet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés