Vádat emeltek egy debreceni gépkocsis ámokfutó ellen, akit februárban több mint száz kilométeres autós üldözés után fogtak el a rendőrök - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Február elején egy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező 39 éves férfi Debrecenben egy közúti ellenőrzés során nem állt meg. Részegen, több települést érintve, hosszasan menekült a rendőrök elől, miközben figyelmen kívül hagyta a megállásra utasító jelzéseket, számos közlekedési szabályt megszegett, túllépve a sebességhatárokat.
Amikor egy négysávos főúton megpróbálták megállítani, szándékosan közvetlen veszélynek tette ki az egyik rendőr életét, testi épségét, ugyanis 120-140 kilométeres sebességgel száguldó autóját az intézkedő rendőr felé kormányozta; a rendőr csak úgy tudta elkerülni, hogy az amokfutó elgázolja, hogy elugrott a gépkocsi elől. A férfi végül Debrecenben egy kanyarban elveszítette az irányítást a gépkocsija felett és árokba sodródott.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés, továbbá ittas vezetés miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon az elkövetés óta letartóztatásban lévő, többszörösen büntetett férfi ellen - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Horror: kegyetlenül meggyilkolt egy idős nőt, egy férfit élve eltemetett egy 18 éves fiatal Egy 74 éves néni meggyilkolása miatt nyomoztak a rendőrök, egy élve eltemetett férfira bukkantak.
- Most érkezett: meg akartak ölni két embert fényes nappal egy pécsi áruház előtt Szamurájkard, ordibálás, szándékos gázolás a Centrum-parkolóban.
- Most jött a hír: letartóztatták a brutálisan meggyilkolt 17 éves szabolcsi fiú gyilkosát Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén.
- Össze-vissza hazudozik a magyar lányt meggyilkoló román kamionos A 20 éves Ágnest agyonverő román férfi azt állítja: az esküdtek füveztek, amikor elítélték.