Anyák napján tört meg a jég: a Netflix fiatal sztárja közös képet posztolt kislányával, a magyar válogatott futballsztár gyermekével.
A kapcsolatukról hosszú hónapokon át csak találgatott a sajtó, hiszen - bár gyakran posztoltak ugyanazokról a helyekről - közös képet sosem. Aztán tavaly tavasszal váratlan hírrel lepte meg a világot az akkor még a svájci Baselben futballozó Szalai Ádám. Miután két gólt is lőtt a csapata meccsén, gólöröm gyanánt a hüvelykujját a szájába véve a pocakját simogatva jelezte, apa lesz. Ezt követően érkeztek meg az első kismama-fotók a bolgár származású, de Németországban született fiatal színésznő, Krista Tcherneva közösségi oldalain. Őt a magyar sorozat-rajongók is ismerhetik, hiszen a Kitz titkai című Netflix-alkotás főszereplője. Szalai Ádámmal való kapcsolatáról pedig már 2020 óta jelentek meg találgatások.
Augusztus végén aztán az Insta-Storyjában kürtölte világgá örömét a magyar sztárfocista: augusztus 26-án 3550 grammal és 50 centisen megszületett a kislánya, Efimia Anna. Azóta már több mint nyolc hónap telt el, a piciről a szülők azóta sem osztottak meg friss képet, vagy híreket - egészen idáig. A 24 éves színésznő a jelek szerint most egy igazán különleges és emlékezetes alkalmat talált arra, hogy megmutassa gyönyörű lányát a világnak. “My first Mother’s Day”, azaz “Az első Anyák napja” - írta a fotójához, amelyen a lányát emeli mosolyogva a magasba. Természetesen a fotó alatt az első komment a büszke apukáé: Szalai Ádám egy vörösen izzó szívvel jelezte, mit érez.
Címlapfotó: Instagram/adaam_s_
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.