Már évek óta komoly kihívást jelentett az elöregedés és a fiatalok hiánya, ám most még rosszabb a helyzet.
Pénzügyi közvetítők a hatályos jogszabályok alapján csak közvetítő cégnek számlázhatnak, így számukra a kata nem választható adónem. Ugyanakkor pályakezdőként, kiépített klientúra nélkül hosszú ideig nem térül meg a működés – mutatnak rá a GRANTIS független pénzügyi tanácsadó elemzésében.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/forint-1024x580-forint-18.inbox800x600.jpg)
Ezt az időszakot most tanácsadónak kell előfinanszíroznia, vagy a közvetítő cégnek, így hónapokig veszteséges lehet a működés a megnövekedett adóterhek miatt.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) tagjai szerint a kata-módosítás egyértelműen megnehezítette a szakmában már jó ideje dolgozók működését. 12 alkuszvezér közül mindössze kettő jelezte, hogy a toborzás növekedett a tavalyi évhez képest.
Ráadásul évek óta egyre kevesebben maradnak ennél a hivatásnál: míg 2021-ben 12 385 fő foglalkozott biztosításközvetítéssel, addig 2022 végén már csak 11 935 magánszemély rendelkezett engedéllyel - írja az Economx.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.