Az északi Esrange űrközpontból indított kísérleti rakétát, amely meghibásodás miatt a szomszédos Norvégia területén csapódott be - közölte a svéd Sweden Space Corp (SSC) űrkutatási vállalat.
A cég tájékoztatása szerint a hétfő kora reggel történt incidens során a rakéta 250 kilométeres magasságot ért el, ahol a súlytalanság állapotában több kísérletet is elvégeztek, azonban 15 kilométerre Norvégia területén belül ért földet - írja az MTI.
"A hegyekben ezer méteres magasságban ért földet tíz kilométerre a legközelebbi lakott településtől" - ismertette Philip Ohlsson, az SSC szóvivője. Hozzátette, hogy rutineljárások vannak arra az esetre, ha valami rosszul sülne el, így a többi között tájékoztatják a svéd és a norvég kormányt is.
Ohlsson közölte azt is, hogy igyekeznek megtalálni a rakéta hasznos terhét, kideríteni a műszaki hiba okát.
Kapcsolódó cikkek
- Vérfagyasztó fotó: Felismerhetetlenségig roncsolódott a fiatalok kocsija A sofőr egy száguldó vonat elé hajtott.
- Szinte semmi sem maradt Bahmutból, szörnyű látványt nyújt a szellemváros Alig néhány száz ember maradt a hónapok óta ostromolt, majd orosz kézbe került kelet-ukrajnai városban.
- Németország kemény döntést hozott, ami Putyinéknak fájni fog Egy kivételével valamennyi orosz főkonzulátust bezáratják Németországban - közölték szerdán Berlinben.
- Ha ez igaz, Kim Dzsong Un rettenetes állapotban van A dél-koreai hírszerzés szerint az észak-koreai vezető mintegy 140 kilogrammot nyom, emellett jelentős alvászavarral küzd.