Tudatosan ügyelnek rá, hogy gyermekük ne váljon az elektronikus kütyük függőjévé, most azonban arra is ráébredtek, a 6 éves Milán pontosan tudja, mi zajlik körülötte.
Egy nem mindennapi bejegyzés jelent meg Sváby András oldalán, ami feltehetőleg rengeteg szülőt megdöbbentett.
Hogy a szomszédunkban zajló háború a hírek központi eleme egy bő esztendeje, ahhoz kétség nem fér, a Heti Napló műsorvezetőjének kisfia pedig most arra is ráébreszt mindenkit, hogy az óvodáskorúak életébe is beszivárogtak a frontvonal eseményei. Sváby pár Lego-kockáról posztolt képet, majd a kép aláírásában azt is felelevenítette, mit mondott a kisfia, amikor megkérdezték, mit épített: “Ez az ukrán háború, apa!”.
A Heti Napló műsorvezetőjét a Naphire.hu telefonon érte el, Sváby András nem titkolta, megdöbbent, amikor Milán elárulta neki, mit épített. “Benne van a gyerekek fejében. Annak ellenére, hogy mi nem szoktunk erről így a gyerek előtt beszélni és nincs hírekkel teletömve a feje” - mondta, majd azt is hozzátette: kisfia minden nap legózik, egyrészt ösztönzik is erre, másrészt szereti is - addig sem a telefonokat nyomkodja. Ugyanakkor ezt a pillanatot feltehetően örökre megjegyzi, hiszen most szembesült vele igazán, hogy óvodáskorú gyermeke életére is hatással vannak a világ történései.
“A párom, Andi kérdezte tőle, hogy mi ez, és akkor neki mondta el először, hogy ez az ukrán háború. Ő kérte meg, mutassa meg nekem, így kijött és megmutatta. Ledöbbentem! Sokkoló, hogy a gyerekek tudnak erről, meg hogy benne van a gondolataikban ez az egész” - idézte fel a történteket a Naphire.hu-nak Sváby, aki szerint szülőként nem kell és nem is lehet másképp kezelniük a kérdést. “A szomszédunkban van egy háború, az lenne a baj, ha erről nem tudna. Jövőre iskolába megy, most már a realitásokkal is valamennyire tisztában kell lennie” - vélekedett a Heti Napló műsorvezetője.
Hangsúlyozta: meglepte a kisfia, ugyanakkor semmi rendkívüli nincs ebben, hiszen a gyerekek az óvodában is beszélgetnek, tisztában vannak vele, ki az a Putyin, Zelenszkij és kik a fontos politikusok a világban - anélkül is, hogy ezt bárki beléjük sulykolná.
Kapcsolódó cikkek
- Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a baba Nemrég ért haza franciaországi tanulmányi útjáról, és szerelmes - nem csoda tehát, ha sokakat érdekel, tervezi-e a családalapítást.
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.