“Nagy kaland vár ránk, ha minden összejön” - írta ki a párjával és gyermekével közös képéhez vasárnap, a Naphire.hu ezután nem akárhol érte utol a Heti Napló műsorvezetőjét.
Boldogan mosolyog a kamerába Sváby András kedvese, Andi és kisfia, Milán társaságában. A képet a Liszt Ferenc repülőtérről posztolták, így nem volt nehéz kitalálni: utazik a család. Közel ezer like és tucatnyi jókívánság sorakozik a fotó alatt, friss hír azonban azóta sem érkezett, így a Naphire.hu megcsörgette az ATV emblematikus arcát, aki még a világ túlsó végén is felvette a telefonját. Sőt, elárulta azt is, milyen kalandra adták a fejüket. “Elmentünk egy hétre hármasban a Milánnal és Andival” - erősítette meg a kommentelők gyanúját, majd néhány részletet is megosztott lapunkkal.
“Most egy hajón vagyok a Karib-tenger közepén éppen, körülöttem az óceán. Elképesztően szép helyeken járunk” - áradozott Sváby. “Miamiban szálltunk fel erre a tengerjáróra, voltunk a Bahamákon, megyünk Jamaikába, Haitira, ami nem a legbiztonságosabb hely a világon, de egy elzárt részen leszünk, egy olyan partszakaszon, ami ennek a hajóstársaságnak a saját strandja. Teljesen leváltunk az otthoni életről és élvezzük a pihenést” - folytatta a Naphire.hu kérdésére, és azt is hozzátette: utazással együtt kilenc napot van távol, így a Heti Napló nézőinek sem sokáig kell már őt nélkülöznie.
- mondta a hírek szerelmese, ami egyértelmű jele, végre tényleg sikerül kikapcsolódnia és nem az újabbnál újabb sztorikat keresi a távoli kontinensen. Ehhez feltehetően nagyban hozzájárul, hogy a párja, Andi és kisfiuk, Milán is vele van. S ha ez nem lenne egyértelmű, elég csak róluk kérdezni őt. “Milánnak ez egy életre szóló élmény. Olyan gyönyörű helyeket lát, meg olyan szórakozás neki ez az egész - 0-24-ben boldog. Fülig ér a szája, egyre barnább a bőre, csodálatos helyeken fürdik, lubickol és csúszdázik” - fogalmazott a büszke apuka.
De így is volt némi okuk az izgalomra, András és kisfia ugyanis olyan nagy hullámok közé keveredett a tengerben, hogy egy pillanatra az egyébként jó úszó Sváby is megijedt.
- mesélte a Naphire.hu-nak Sváby András.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen” Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.