A KSH adatai alapján jobban néz ki, mennyit keresnek a magyarok, mint amit a NAV állít.

A NAV szerint tavaly bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, vagyis kedvezményekkel együtt ez 285 ezer forintos nettót jelent, írja az atv.hu.
A legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (370 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (304 ezer forint); majd a városok (273 ezer forint); a legalacsonyabb érték pedig a községekben volt (243 ezer forint). Vagyis a budapesti dolgozók átlagosan 22 százalékkal keresnek többet, mint a megyei jogú városokban dolgozó kollégáik, 36 százalékkal többet, mint aki városban dolgozik, és 52 százalékkal többet egy községi munkavállalónál.
A legmagasabb érték Gosztolán volt, ahol átlagosan 689 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, amihez egyedül Tornakápolna állt közel 667 ezer forintos értékkel. Az átlag csak ezen a két településen haladta meg a 600 ezer forintot. Ugyanakkor kiemelték: mind a két település alacsony lélekszámú.
A legalacsonyabb kereseteket Szabolcs-Szatmár-Bereg (222 ezer forint), Békés (234 ezer forint), Nógrád (239 ezer forint) illetve Somogy vármegyében (239 ezer forint) érték el.
Magyarország 19 vármegyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas híreket kaptunk a forintról, ennek senki nem fog örülni Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Kaposvár környékét már ellepte a hó - mutatjuk, hol csap le a tél Magyarországra A nyugati országrészben hajnal óta folyamatosan havazik.
- Útnak indulna? Előtte olvassa el a Magyar Közút közleményét Folyamatosan végzi a hóeltakarítást és az utak síkosságmentesítését a nyugati országrészben a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely a téli útviszonyok, az ország többi részére is átterjedő havazás miatt szerdán fokozott óvatosságot kért az autósoktól.
- Most érkezett: Halálos lakástűz pusztított Bonyhádon Meghalt egy ember egy kigyulladt házban a Tolna vármegyei Bonyhádon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerda délután az MTI-vel.