Hirdetés

Súlyos figyelmeztetést kapott Kína, ez nagyon fáj Putyinnak

Morvay Péter portré Morvay Péter

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint „rendkívüli hiba” lenne, ha Peking fegyvereket szállítana Oroszországnak.

A két ország közötti szoros együttműködés ellenére eddig Kína nem adott támadó fegyvereket át Putyinnak. 

Jake Sullivan azt mondta egy televíziós interjúban, „nem láttak ara utaló jelet, hogy ez megtörtént volna”, de 

Amerika szorosan figyeli, hogyan dönt Kína.

A NATO és az Egyesült Államok is aggódik a kínai fegyverszállítások miatt
A NATO és az Egyesült Államok is aggódik a kínai fegyverszállítások miatt The Japan Times

A múlt héten a Nato főtitkára is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kína fegyvereket szállíthat Oroszországba.

Sullivan úgy tudja, hogy a kínai vezetés mérlegeli a katonai segítségnyújtás lehetőségét, ezért már előre figyelmeztette Pekinget, hogy nagy hiba lenne, 

ha olyan fegyvereket szállítanának Oroszországnak, amelyeket „városok bombázására és civilek megölésére használnának”.

„Kína nem akarhat részt venni ebben” 

– üzente a nemzetbiztonsági tanácsadó.

Sullivan ugyanakkor nem biztos abban, hogy a kínai vezetés eláll ettől a tervétől, bár a hivatalos verzió szerint Kína az Oroszországgal való kapcsolatát úgy tekinti, hogy a „nem szövetség és nem konfrontáció elvére épül és nem fenyeget semmilyen harmadik országot sem”.

Joe Biden elnök ugyanakkor kijelentette, hogy az Egyesült Államok készen áll a válaszlépésekre, ha Peking fegyvereket küldene.

Az Egyesült Államok és Kína között az elmúlt hetekben kiéleződött a viszony, miután az amerikai légierő Biden elnök utasítására lelőtt egy kínai kémballont, és további három – eddig azonosítatlan – repülő tárgyat.

Biden a múlt héten rendkívüli bejelentést tett a lelőtt „ufókról”, ám ezekből nem derült ki egyértelműen azok eredete. A Pentagon azt feltételezik, hogy kereskedelmi célú repülő tárgyakról lehetett szó, de az sem kizárt, hogy az elnök iskolai hobbiballonokat lövetett le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés