Az európai és az uniós átlaghoz képest is rosszabb a helyzet idehaza.
Hazánkban továbbra is lesújtóak a tinédzserkori gyermekszülés statisztikái. A lapnak Husz Ildikó demográfus, szociológus elmondta, itthon ezer tinédzser lány közül évente körülbelül tizenhétnek születik gyermeke, miközben az uniós átlag hét körüli - írja a Népszava.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adataiból látszik, hogy a 15-19 évesek körében 16,7 ezrelék volt a szülők aránya. Ez a rendszerváltás utáni időszakhoz képest jó adatnak számít, ugyanis az évek alatt a felére esett vissza a tinédzserkori szülések száma. Azonban az uniós adatokhoz viszonyítva korántsem számít jónak az adat. Ugyanis egyes nyugat-európai országokban ma 2-4 ezrelék ez a ráta, az uniós átlag pedig 7 ezrelék.

Husz Ildikó kiemelte, a korai gyermekvállalás egyértelműen az alacsonyabb társadalmi státuszhoz kötődik, főként az alacsony iskolai végzettségű, falvakban élő, rossz anyagi helyzetben lévő nőkről, lányokról van szó. Ugyanakkor szerinte ez nem roma kérdés, mivel a népszámlálásokból látszik, hogy a roma lányok túlnyomó többségének ma már nem tizenévesen születik az első gyereke.
Az okokat vitatva a szakember úgy vélekedett, nem csupán arról van szó, hogy a leszakadó térségekben kevésbé hozzáférhetőek a fogamzásgátló módszerek, a szexuális edukáció. Úgy gondolja ugyanis, hogy a fiatal anyák nagy része szándékoltan vállal gyermeket Magyarországon, aminek hátterében sokszor családi minta áll.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális, amit az időjárás művel: mintha nem is október lenne Még mindig kitart a nyári idő.
- Döbbenet Dombóváron: Öngyilkos akart lenni, magára robbantotta a házat egy férfi A férfi túlélte a robbanást, a pécsi kórházba szállították.
- Megrázó részeletek Varga Veronika haláláról Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.
- Rémület Erdőkertesen: Kútba zuhant egy 15 éves lány A lány életét a tűzoltók mentették meg.