Ki számítana erre? A család biztonsági kamerája mindent rögzített, sőt, az is kiderült, korábban a férfi részeg fia is kiszemelt volt.
Váratlan támadás áldozata lett nemrég egy amerikai férfi. A megdöbbentő felvételt a fia, Stevie Haven osztotta meg a Tik-Tok oldalán, a felvétel hamar vírusként kezdett terjedni. S hogy mi látszik a felvételen? Haven papa feltűnik az otthona előtt, majd a bejárat felé siet. Egy üveg van a kezében, egy határozott mozdulattal nyitja ki a szúnyoghálót, és a kilincsért nyúl. Ebben a pillanatban csap le rá egy kígyó, ami az ajtó tetején ült - egyenesen a férfi fejébe harap.
Haven papa meghőköl, majd farkasszemet néz a pikkelyessel és látszólag félelem lesz úrrá rajta. "Megharapott!" - kiáltja, majd visszarohan a kertbe, ahol a sövényben el is esik. A videót már közel 36 millióan látták, a DailyMail szerint pedig a kígyó szerencsére egy nem mérges, patkánykígyó volt. A nagy sikerre való tekintettel később a férfi fia megosztott egy másikat is, amin az látszik, amikor a támadás előtt ő hazaért. Mint kiderült, a kígyó rá is lecsapott, de éppen nem érte el.
Címlapfotó: TikTok/haven1988
Kapcsolódó cikkek
- Végleg befellegzett Zelenszkijnek? Megszólalt az orosz titkosszolgálat Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy "leváltanák" posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt - állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.
- Pánik Kijevben: robbanásokra ébredtek az emberek, lecsaptak az oroszok Négy ember megsérült lelőtt orosz rakéták lehulló roncsaitól Kijev több lakónegyedében hétfőn hajnalban - közölték helyi illetékesek.
- Zelenszkij elárulta: köntörfalazás nélkül tárgyalt Orbán Viktorral Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, vasárnap Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij is részt vett Javier Milei jobboldali argentin elnök beiktatásán. Azt is megírtuk, hogy Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta, hogy Ukrajna EU-csatlakozása ügyében beszélt is egymással Orbán és Zelenszkij. Közölte: a magyar kormányfő jelezte az ukrán elnöknek, hogy az Európai Unió tagállamai folyamatosan tárgyalnak a kérdésről.
- Most közölték, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.