Szombattól hétvégén is teljes vonalon jár az M3-as metró.
Az M3-as metró minden nap Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között közlekedik, ugyanakkor a Nagyvárad téri és Lehel téri állomáson még tart a felújítás, ezért itt május 22-ig nem állnak meg a szerelvények, ezek az állomások addig pótlóbuszokkal, illetve alternatív járatokkal érhetők el - írja az MTI.
A Nagyvárad tér továbbra is a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, illetve a 23-as és a 24-es villamosokkal közelíthető meg, a Lehel tér pedig a Nyugati pályaudvartól induló M14-es állomáspótló busszal, illetve észak felől az ideiglenesen meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal.
Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító M3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött és a Nagyvárad téri, illetve Lehel téri állomások megnyitásával fejeződik be.
Kapcsolódó cikkek
- Baj van? Eltűnhetnek a magyar patikákból ezek a gyógyszerek Egy friss rendelet alaposan átszabhatja a gyógyszertárak kínálatát: emelkedik ugyanis az egyik adó.
- "Ott csak halottak vannak!" - borzasztóan kiborult Szijjártó Péter A külügyminiszter közösségi oldalán azt írta, szerinte végre mindenkinek be kellene látnia, hogy ennek a háborúnak nincs megoldása a csatatéren.
- Kísérletet végez a rendőrség, nagy változás jön a magyar határon Megváltozik a forgalom rendje hétfőtől a röszkei autópálya-határátkelőhelyen, az uniós és az azon kívüli állampolgárok ellenőrzését külön sávokban végzik majd.
- Orbán Viktor aláírta, új elnököt neveznek ki A Magyar Közlönyben szombat reggel jelent meg a rendelet, a miniszterelnök aláírásával.