Az üzletember nemrégiben Montenegróban nyaralt, most azonban az utcára sem teheti ki a lábát.
Miután Schobert Norbi hazatért a csodálatos utazásról, érezte, hogy valami baj van, ezért elvégzett egy koronavírustesztet. Kiderült: hogy pozitív, másodszor is elkapta a fertőzést.
- mondta a Blikknek a fitneszedző, aki 2021-ben néhány héttel azután kapott sztrókot, hogy felvette a második oltást. Schobert elmondása szerint úgynevezett Covid-sztrókja volt, hiszen semmilyen szív- és érrendszeri előjele nem volt az agyi katasztrófának.
"Fájt a fejem, fájt a torkom, elmúlt, de napról napra visszajött, és egyszer csak összeestem. Erre azt mondja az orvostudomány, hogy Covid-sztrók" - mesélte korábban Norbi, aki szerint már akkor covidos volt, mikor az oltást megkapta.
Schobert Norbi most azt is elárulta, hogy már bánja, hogy beoltatta magát a koronavírus elleni vakcinával, és nem szeretne egy harmadik oltást is felvenni. "Már az előző kettőt is megbántam... Több problémát okozott, mint védelmet. A sztrók óta rendszeres orvosi felügyelet alatt állok; félévente járok kivizsgálásokra, és ez már életem végéig így marad. Jelenleg nem látogathatok egészségügyi intézményt, de ha meggyógyulok, mindenképpen meg szeretném vizsgáltatni magam, hogy tudjam, minden rendben" - mondta.
Kapcsolódó cikkek
- “Őrült vagy?” - kérdezik ma többen is Stohl Lucától: a válasza szívmelengető Sokan köszöntik ma az ATV Híradó népszerű műsorvezetőjét, akit a Nap Híre nem akárhol ért utol a születésnapján. Stohl Luca lapunknak azt is elárulta, milyen mozgalmas és örömteli hétnek néz elébe.
- Kőgazdag Aurél számára nagyon sokat jelent, hogy egy nőnek milyen fogai vannak Most már ezt is tudjuk.
- Újabb súlyos részletek Hujber Feri párja, Szőke Krisztina felnőttfilmes múltjáról Hujber Feri nem titkolja, hogy őt és a párját, Szőke Krisztinát utóbbi felnőttfilmes múltja hozta össze.
- Itt a vége: Tóth Gabi szívszaggató üzenetet tett közzé A legutóbbi adásban Tóth Gabi is a kiesők közé került a Sztárban Sztár című műsorban.