Egészen elképesztő történettel állt elő Schadl György felesége és az édesapja a bíróságon, amikor arra kellett válaszolniuk, hogy miért helyezték át a széfből a 110 millió forint értékű ékszert és órát. Állításuk szerint a szerkezet elromlott.
Schadl felesége és édesapja meghallgatásával folytatódott csütörtökön a korrupció miatt indított büntetőügy. Ők az ügy tizenheted és tizennyolcad rendű vádlottjai, ám nem járultak hozzá, hogy kép és hangfelvétel készüljön róluk a tárgyalóteremben.

Az ATV Híradó beszámolója szerint pénzmosással vádolják őket, mivel a vád szerint Schadl azzal hívta fel őket a börtönből, hogy a széfben levő 110 millió forint értékű órát és ékszert helyezzék át egy banki széfbe. Az ügyészség szerint az értékek lefoglalását akarták elkerülni. A vádlottak viszont vallomásukban azzal védekeztek, hogy elromlott a széf.
Schadl György felesége nem kívánt a bíróság előtt beszélni, azt mondta, fenntartja korábban tett vallomásait. Viszont Schadl édesapja röviden beszélt a bíróság előtt.
A férfi a beszámoló szerint megerősítette azt, amit a menye is mondott korábban, miszerint azért vitték el a nagy értékű tárgyakat a széfből egy nyilvános OTP-széfbe, mert úgy vélték az veszélyben van, mivel a sajtóból sokan értesültek arról, hogy komoly értéket birtokolnak. A bíróság előtt viszont mindketten úgy fogalmaztak, hogy nem követtek el bűncselekményt és nem is érzik bűnösnek magukat.
Kapcsolódó cikkek
- Nem bírnak magukkal a szurkolók, ismét egymásnak estek Budapesten A fővárosi rendőrök több személyt is őrizetbe vettek.
- Elszabadult a pokol Budapesten, egymásnak estek a szurkolók, többen megsérültek A rendőrök perceken belül közbeléptek.
- Figyelem: fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Péntek éjfélig van érvényben, a cél a közbiztonság fenntartása.
- Nagy erőkkel keresik a rendőrök ezt a férfit: egy VIII. kerületi kórházból tűnt el A 32 éves férfi kedden, 19 óra körül eltűnt egy VIII. kerületi egészségügyi intézményből, azóta pedig semmit sem lehet tudni róla. A rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.