Az énekesnő Ferenc pápa előtt léphetett fel, sőt, még ajándékot is kapott.
Rúzsa Magdi volt az egyik fellépő a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Ferenc pápa fiatalokkal találkozott. A pápa - aki péntek délelőtt érkezett Budapestre - szombaton emellett beszédet mondott az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozott.
Magdi Facebook-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen életre szóló ajándékot kapott a fellépésért - írja a Blikk.
A képen egy bőrtokba belehelyezett rózsafüzér látható, amin Ferenc pápa címere és a mottója látható: "Miserando atque eligendo", azaz "Megkönyörült, és kiválasztotta".
Kapcsolódó cikkek
- Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a baba Nemrég ért haza franciaországi tanulmányi útjáról, és szerelmes - nem csoda tehát, ha sokakat érdekel, tervezi-e a családalapítást.
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.