Hirdetés

Sokkoló pillanatok az RTL-en: Veréb Tamás technikai K.O.-val kikapott Törőcsik Danitól

Nap Híre portré Nap Híre

A Sztárbox talán eddigi legszebb küzdelmét vasárnap este Törőcsik Dánieltől és Veréb Tamástól láthattuk, akik a férfi könnyűsúlyú kategóriában léptek ringbe. A mérkőzés eleinte szinte teljesen kiegyenlített volt, ám végül Törőcsik Dani technikai K.O.-val győzni tudott. 

A tetoválóművész és az énekes az első menetben rögtön egymástak estek, és hamar kiderült az is, hogy két nagyon taktikus és okos bokszot játszó ellenfél áll ki egymás felé - írja a Blikk. Bár az első két percben Törőcsik Dani bizonyult pontosabbnak, a másodikat Veréb Tamás indította egy hatalmas ütéssel. 10 másodperccel a vége előtt azonban a színészre rá kellett számolni. de ekkor még tudta folytatni a küzdelmet. 

A harmadik menetben azonban eldőlt a végeredmény, Veréb Tamás ugyanis nem bírta felvenni ellenfelével a kesztyűt, így technikai K.O.-val Törőcsik Dani nyerte meg a rangadót.

Miközben Törőcsik Dani az ellenfelét éltette és megköszönte neki a jó mérkőzést, Veréb Tamás elárulta, hogy pár nappal a meccs előtt eltörte az orrát, ám saját bevallása szerint az eszébe se jutott, hogy ne álljon ki küzdeni. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés