Hivatalos is elvált férjétől Balogh Anna, az RTL Sztárja.
A Keresztanyu színésznő még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy tönkrement a házassága. Balogh Anna egykor vett egy budapesti lakást, ahol kislányával berendezkedtek, azonban a lakás elázott, így több hónapon keresztül az édesanyjánál húzták meg magukat.

Balogh Anna arról is őszintén beszélt, hogy a kislánya gyermekpszichológushoz jár, de nem csak miatta, hanem azért is, hogy ők szülőként jól kezeljék a helyzetet. Hozzátette: volt férjével közös felügyeletben állapodtak meg.
"A legfontosabb talán az, hogy a volt férjemmel megmaradt a jó viszony, ő jó édesapa" - mondta a színésznő Best magazinnak - szúrta ki a Blikk.
Anna azt is megjegyezte, hogy továbbra is hisz a szerelemben és attól sem zárkózik el, hogy egyszer újra férjhez menjen, azonban nagyon fontos neki, hogy olyan párja legyen majd, aki szereti a lányát, Lizát.
Kapcsolódó cikkek
- Lang Györgyi mindent elrendezett a halála előtt: barátai örökölték a lakását Lang Györgyi egyik közeli ismerőse elárulta: az énekesnőnek nem volt sok mindene, de tudta, kinek mit szeretne adni és ezt meg is tette.
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.