Hirdetés

Ronaldo sokkolta rajongóit: elárulta, mi folyik a Manchester Unitednél

Garai Kitti portré Garai Kitti

Ahogy arról korábban a Naphíre többször is beszámolt, Cristiano Ronaldo nem érzi jól magát a Manchester United csapatában, ráadásul a porgugál világklasszis nem örvend nagy népszerűségnek a klubbon belül. Az ötszörös aranylabdás labdarúgó most őszintén vallott arról, hogy mi a helyzet a vörös ördögöknél. 

Bár Ronaldo nem lépett pályára a csapata bajnoki mérkőzésén a Fulham ellen, ennek ellenére mégis a figyelem középpontjába került, miután napvilágra került néhány részlet abból az interjúból, amit Piers Morgan brit újságíró készített a portugál focistával. A szavait olvasva mondhatjuk, hogy Cristiano Ronaldo sokkolta a Manchester United rajongóit.

A Manchester United elárult engem. Elárulva éreztem magam, azt éreztem, hogy mindenért én lettem a hibás, és hogy több ember nem is akar már a csapat körül látni. És ezt nemcsak most éreztem, hanem már az előző szezonban is

- árulta el Ronaldo, aki már egy ideje mellőzött játékos lett az Unitednél, a bajnoki mérkőzéseken szinte mindig csak a kispadon kapott helyett. Nyáron viszont szinte ingyen sem kellett senkinek, így maradt a csapatnál.

A portugál klasszis a jelenlegi edzőjéről, Erik Ten Hagról is kitálalt. Mint mondta, az edző egyáltalán nem tiszteli őt, ezért ő sem tiszteli. De Ronaldo a United korábbi vezetőedzője, Ralf Ragnickról is éles kritikát fogalmazott meg: elmondta, nem is hallott korábban róla, mielőtt az edzője lett volna. "Hogy lesz valakiből a Manchester United főnöke, ha nem is irányított előtte futballcsapatot?" - tette fel a kérdést Ronaldo.

A támadó kitálalt arról is, hogy amikor a magánéletében is nehéz időszakot élt meg, mert elveszítették újszülött gyermeküket, a klubnál akkor is nagyon tiszteletlenül viselkedtek vele, amiért még mindig nagyon dühös.

Ronaldo hozzátette, jelenleg csak arra koncentrál, hogy a portugál válogatottal megnyerjék a katari labdarúgó-világbajnokságot, ahol majd ő is klíma nélküli szobában aludhat. Hangsúlyozta: számára az egész pályafutása során a szurkolói voltak a legfontosabbak, így miatta adta ezt az interjút is. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy talán Törökországba igazolhat a kálváriája után.

Egyébként a teljes beszélgetés két részletben jelenik meg ezen a héten, de Piers Morgan úgy fogalmazott, hogy a világsztár focista karrierje egyik legmeghatározóbb interjúját adta neki - számolt be az Index.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés