2023-ban először jobban kerestek az emberek Romániában, mint Magyarországon, legalábbis a vásárlóerő-paritáson számolt érték alapján.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gazdag-bacsi-nyugdijas-penz.inbox800x450.jpg)
A vásárlóerő-paritás azt jelenti, hogy a GDP-adatokból megpróbálják kiszűrni az egyes országok eltérő árszintjeiből fakadó eltéréseket, azaz azt próbálják kifejezni, hogy egységnyi pénzért mennyi árut és szolgáltatást lehet venni az adott gazdaságban – részletezte a Telex.
A régiós országok közül Lengyelországban a legmagasabb a fizetés, ami ugyan mindenhol emelkedett, de a legnagyobb ütemben Romániában nőtt. A Portfolio azt írja, hogy az elmúlt tíz évben fokozatosan csökkent a románok és a magyarok közötti különbség.
A fogyasztás tekintetében is stabilnak tűnik Románia előnye, Bulgária is egyre nagyobb tempóban halad előre, könnyen lehet, hogy hamarosan beéri Magyarországot. A bérek és fogyasztás tekintetében Magyarország bőven a jellemző szint alatt van, ami azt jelenti, hogy az adott bérekhez képest itt magasabb is lehetne a fogyasztás, ami Romániában magasabban is van. Az egy főre jutó fogyasztásban már csak Bulgáriát előzzük meg.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.