Az ORFK jelentése szerint csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5661-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7162-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség hatvanöt embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes - írták. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket - áll a közleményben.

Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, Zelenszkij váratlanul elhagyta Ukrajnát, miközben az ellentámadásra készülnek. Az ukrán elnök Hollandiába utazott, a Nemzetközi Büntetőbíróságra, ahol a háborús bűnökkel foglalkozó bíróság felállítását sürgette, illetve azt, hogy az orosz elnököt állítsák bíróság elé.
Mindeközben a Wagner-vezér súlyos fenyegetést küldött Moszkvának: kivonulnak Bahmutból, ha nem kapnak lőszereket. Prigozsin állítása szerint a szükséges lőszerek 70 százaléka hiányzik.
Közben Moszka is fenyegetőzik. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ellenséges akciónak minősítette a Kreml elleni dróntámadást, és komoly fenyegetést fogalmazott meg a támadók felé: "Moszkva kézzelfogható választ fog adni."
Kapcsolódó cikkek
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.
- A Mount Everestnél van rosszabb is: kiderült, melyik a világ leghalálosabb hegye Bár az idén különösen veszélyes a Mount Everest megmászása, mégsem az a világ legveszélyesebb hegye.