Hirdetés

Bekeményít a rendőrség: jönnek az élő arcfelismerő kamerák

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az Essexi rendőrség arra készül, hogy bevezetik az élő arcfelismerő technológiát (LFR), amelyet a jövőben állandó jelleggel használnának a köztereken. 

A hatóságok először 2023 októberében Chelmsford és Southend-on-Sea utcáin tesztelték az élő arcfelismerős kamerákat. Ben-Julian Harrington főkapitány azt mondta, az eszközt kizárólag körözött sszemélyek elfogására vagy olyanok azonosítására használnák, akik "igazán súlyos" bűncselekményeket készülhetnek elkövetni. "Mindig egy tiszt hozza meg a döntést arról, hogy valakit letartóztassanak-e vagy sem" - fogalmazott. 

A "nyílt" készlet megjelölt rendőrségi furgonokra szerelt megfigyelő kamerákból áll. A tavalyi kísérletek során a rendőrök három embert tartóztattak le, miután két nap alatt öt riasztást kaptak az LFR-től. A rendőrség tájékoztatása szerint egyiküket nemi erőszak gyanújával vették őrizetbe - írja a BBC

Harrington szerint a technológia használata "tisztességes" lesz és a közvéleménnyel is konzultálnak közben. "Olyan embereket fogunk elfogni, akik talán bántani akarnak másokat, vagy bűncselekményt akarnak elkövetni. Nem parkolócédulákért és kisebb szabálysértésekért kapunk el valakit, hanem igazán komoly dolgokért. A technológia automatikusan és azonnal törölné azoknak az embereknek az arcát, akikkel nincs gond" - fogalmazott a rendőrfönök. 

Közölte azt is, hogy a rendőrség májusban és júniusban 78 elkövetőt azonosított a visszamenőleges arcfelismeréses technológia alkalmazásával. Ennek során a lakások biztonsági kamerái által rögzített képeket használták fel, amelyeket a lakosok megosztották a rendőrséggel. Miután megkapták, lefuttattták a felvételeket a rendőrség adatbázisán. "Nagyon izgatottak vagyunk emiatt. Meg akarjuk mutatni, hogy használjuk a technológiát" - tette hozzá Harrington.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés