Szűk családi és baráti körben, a nyilvánosság kizárásával eltemették Jevgenyij Prigozsint kedden Szentpéterváron - közölte a Wagner zsoldoscsoport egykori vezetőjének vállalkozása, a Concord.
A cég a Telegram közösségi oldalon megjelent üzenetben ugyanakkor kiemelte, hogy a szentpétervári Porohovszkoje temetőben lévő nyughelynél leróhatják a kegyeletüket azok, akik személyesen kívánnak elbúcsúzni Jevgenyij Prigozsintól.

A Wagner-alapító irányítása alatt álló vállalatnak ez volt az első nyilvános üzenete azóta, hogy a zsoldoscsoport június végén lázadást indított az orosz katonai felsővezetés ellen, ami később kudarcba fulladt.
Prigozsin temetésével kapcsolatban Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője kedden délelőtt újságíróknak azt mondta, hogy a Kreml a család magánügyének tekinti a temetést, annak részleteiről nincs is tudomása, és Vlagyimir Putyin elnök nem tervezi a részvételt a szertartáson.
Jevgenyij Prigozsin az orosz hatóságok közlése szerint múlt szerdán vesztette életét, amikor a Tveri területen lezuhant egy Embraer Legacy 600-as típusú magángéppel, amelyen vele együtt tízen utaztak. A katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság a genetikai vizsgálatok elvégzése után vasárnap erősítette meg hivatalosan, hogy azonosították Prigozsin holttestét; a baleset okáról azonban nem tett közzé állásfoglalást - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Joe Biden hatalmas ígéretet tett Ukrajnának Joe Biden amerikai elnök megígérte, hogy Ukrajna tovább számíthat az USA támogatására.
- Úgy tűnik, Putyin tényleg a harmadik világháborúra készül Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese rémisztő dolgot írt.
- Saját kutyái támadtak egy fiatal nőre, most az életéért küzd a kórházban Rendkívül súlyos sérüléseket szerzett, ráadásul egy baktérium is megtámadta a szervezetét.
- Küszöbön az atomháború? Putyin vészjósló riadót fújt Putyin országos atomriadót rendelt el szerdára, 11 időzónában lesz gyakorlat.