Hirdetés

Rendkívüli bejelentést tett az OTP Bank

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az OTP Bank friss adatai szerint komoly visszaesés várható a lakossági fogyasztásban. Kiemelték, a lassulás már látszik, azonban a harmadik negyedévben még bővült a tranzakciók száma.

Az OTP Bank rendszerében regisztrált tranzakciók száma az előző negyedévhez képest 8,5 százalékkal, éves összehasonlításban 23,6 százalékkal bővült, míg értékük negyedéves szinten közel 9,9, az előző év azonos időszakához képest pedig 35,6 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a pénzintézet szakértői szerint a harmadik negyedév kimagasló eredményei már a megváltozott gazdasági környezetről is árulkodnak - olvasható a Világgazdaság honlapján.

Az elemzésükben kiemelték, idén az év eleji pénzjuttatások, a SZÉP-kártya felhasználási szabályainak bővítése, illetve az emelkedő infláció is hozzájárult a forgalom növekedéséhez. Hozzátették, a a forgalom értéke július és szeptember között tovább nőtt a forint vásárlóerejének romlása nyomán, viszont a tranzakciók száma majdnem 10 százalékkal visszaesett a második negyedévhez képest.

A szakértők úgy látják, hogy a következő időszakban csökkeni fog a lakossági fogyasztás és a tranzakciók száma is, aminek az oka a gazdasági válsággal kapcsolatos félelmekhez és a rezsidíjak emelkedéséhez köthető.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés