Átalakult az OTP-pénztárak vezetése, keddtől egy ügyvezető irányítja az egészségpénztárt és a nyugdíjpénztárt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Budai József kinevezését a két szervezet működésének hatékonyabb összehangolásával indokolták. Hozzátették, hogy a korábban bankbiztosítási és lakástakarék-termékekért felelős ügyvezető az új feladatkörében a pénztárak ügyfélbarát szolgáltatásaira összpontosít, hogy ezzel is segítse az öngondoskodás térnyerését - írták. Változást ígérnek a digitális kiszolgálásban is, annak fejlesztését új alapokra helyezik, az ügyfelek felhasználóbarát szolgáltatásokra számíthatnak.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/1024x580-otp.inbox800x450.jpg)
Az OTP-pénztárak a közlemény szerint az öngondoskodási piac vezetői Magyarországon. A több mint 264 ezer fős nyugdíjpénztári taglétszám 24 százalékos piaci részesedést jelent, a befizetések összege 2022-höz képest csaknem 15 százalékkal nőtt tavaly, 25 milliárd forint egyéni és 9,4 milliárd forint munkáltatói hozzájárulás érkezett hozzájuk - olvasható a társaság korábbi közleményében. Az OTP Egészségpénztár több mint 360 ezer taggal, 31 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, vagyona meghaladja a 23 milliárd forintot, 2023 első háromnegyedévében 25 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.