Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

"Budapest rendőrfőkapitánya a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján 2023. október 20-án 12 órától 2023. október 21-én 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére" - tájékoztatott korábban a rendőrség.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a mostani fogokozott ellenőrzés azt jelenti, hogy rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott nyilvános helyen vagy a közterület kijelölt részén az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatja.
Átvizsgálhatnak épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet az elhárítás érdekében. A rendezvényeken, az esemény, továbbá a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében a vezető által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, valamint az üzemeltető által előírt feltételek betartását is felülvizsgálhatja.
Lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket, illetve megtilthatják azoknak a bevitelét rendezvény, esemény helyszínére. Szigorúbban járnak el a közterületeken otthagyott tárgyak, illetve csomagok esetében is.
A rendőrség a nyilvános forgalom számára nyitva álló helyen őrizetlenül hagyott, a közbiztonságra veszélyt jelentő tárgyat szükség esetén az elvárható gondossággal eltávolíthatja, megsemmisítheti. Akiről pedig úgy döntenek, hogy a személyi szabadságát korlátozni kell, annak a ruházatát a rendőr előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja, hogy elvehesse tőle a támadásra vagy az önveszély okozására alkalmas tárgyakat.
A razzia előzménye, hogy már háromszor is a Hamász terrorszervezet felhívásához köthető gyűlést akartak szervezni a magyar fővárosban, legutóbb például péntekre hirdették meg az eseményt a II. kerületben, amit a rendőrség betiltott. Ugyan a fokozott rendőri ellenőrzés még nem jelenti a terrorveszély miatt elrendelt magasabb készültséget, de a rendőrök sűrűbben ellenőrizhetnek majd a közterületeken.
Kapcsolódó cikkek
- Legyen nagyon óvatos, maradjon otthon ma, ha ezeken a területeken lakik! Megjött a figyelmeztetés, legyen óvatos!
- A Fidesz felkarolja Karsai Dániel ügyét? Kósa Lajos nemcsak a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő ügyvéddel, hanem annak sorstársaival is találkozik.
- Karsai Dániel mellett ő a másik híres magyar, aki a halálos kórral küzd A Naphire.hu legfontosabb szombati hírei.
- Pokoli időjárás csap le Magyarországra, rendkívüli veszély fenyegeti 3 vármegye lakosságát Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.