Hirdetés

"Tóth Andi hisztizett egyet" - Puzsér Róbert kőkeményen nekiment az énekesnőnek

Nap Híre portré Nap Híre

A publicista szerint Tóth Andi ezután is ugyanúgy asszisztálni fog a popszakmának, ami őt megnyomorította.

Mint azt a Naphíre is megírta, Tóth Andi drámai videóban közölte a rajongóival, hogy abbahagyja az éneklést. A fiatal énekesnő őszintén vallott arról, hogy a covid-járvány után sokan nem értették meg a szövegeit, amelyek arról szóltak, hogy nincs jól, és mint írta, még sosem volt igazán boldog, pedig végig a boldoságot kergette, azért is menekült a zenébe. 

Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában reagált Tóth Andi letaglozó bejelentésére. A publicista feltette a nagy kérdést: "Vajon helytállóak Tóth Andi fogalmai a boldogságról?" Hozzátette, mivel Tóth Andi nem tapasztalta még a boldogságot, honnan tudja, hogy nem érte még el?

Lehet, hogy az énekesnő olyasmit azonosít boldogságként, ami nincs, és olyan illúziókat kerget, amelyek mások Facebook- vagy Instagram-bejegyzéseiből csapódnak le, és amiről azt mondják, az a boldogság - fejtette ki. Szerinte a boldogság nem az a permanens mámor, amit az Instagramon látunk, hanem inkább az, amikor az ember elégedett, és ha valaki ennél többet képzel el boldogságnak, akkor egy délibábot hajszol.

Mint mondta, a kérdés, hogy Tóth Andi a saját hangját megtalálja, mint dalszerző, vagy az ő hangjának megfelelő dalszerzőt megtalálja. 

Szerinte Tóth Andi meghasonult az ő popszakmában elfoglalt helyével, az üzletág boldogtalanná tette, ezért nem koncertezik és nem ad ki albumokat, viszont továbbra is egy tehetségkutató zsűritagja. Tehát ugyanúgy asszisztálni fog a popszakmának, ami őt megnyomorította, vagyis beárazza a meghasonlását, életszakaszváltását - tette hozzá.

Tóth Andi amint kiszállt a popüzletágból, rögtön helyesbített, abban a pillanatban elkezdett szorongani, mi lesz vele, ezért hozzátette, nem akar kőbe vésett ígéretet adni, hogy soha többé nem fog énekelni - fogalmazott a publicista. Szerinte arról van szó, hogy Tóth Andi itt hisztizett egyet, hogy ha nem írnak neki olyan dalokat, amiktől boldog lesz, akkor "elmegy örökre" - és azonnal meg is bánta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés