Hirdetés

Lesújtott a csapás Putyinékra, most vannak bajban

Morvay Péter portré Morvay Péter

Ha az eddigi szankciók nem is érték el teljesen a céljukat, a Mirror szerint most „övön aluli csapást” mérhettek Vlagyimir Putyinra.

Számos nyugati cég után az amerikai Viatris cég is úgy döntött, hogy felfüggeszti a szállításokat Oroszországba.

A Pfizert is magába foglaló gyógyszeripari óriáscég termékei között szerepel többek között 

a „kék tabletta” néven közismert Viagra.

A bejelentés szerint az ukrajnai háború miatt márciustól a vállalat felfüggeszti a szállítást Oroszországba. 

Ez az 5 legsúlyosabb betegség, amivel Putyin az utóbbi időben hírbe hozták

A népszerű potencianövelő gyógyszerről szóló hír olyan aggodalmat keltett a orosz közvéleményben, hogy az egészségügyi minisztériumnak kellett megszólalni az ügyben.

A szankciók újabb köre gyógyszereket is érint
A szankciók újabb köre gyógyszereket is érint

Mint közölték, az orosz férfiak továbbra is hozzájuthatnak azonos „hatóanyagú” gyógyszerekhez. Az ilyen készítmények iránti kereslet a hír hallatán azonnal megugrott és 15 százalékkal nőttek az eladások már február első felében. 

Hasonló jelenetek játszónak le most a gyógyszertáraknál, mint tavaly tavaéssza, amikor a McDonalds kivonulása után Moszkvában közel 100 ezer forintért árulták a Big Mac-et.

Mint arról beszámoltunk, legutóbb decemberben is kemény szankció lépett életbe Oroszország ellen, ami az energetikai szektort érintette súlyosan.

A Viatris szerint számukra nem jelent üzleti hátrányt a döntés, mert Oroszország és Ukrajna együttes részesedése 

az összbevételükből körülbelül 1 százalékot tett ki.

A vállalat azt azonban elismerte, hogy „a kereskedelmi ellenőrzések, a szankciók, az ellátási lánc akadályai, valamint a konfliktussal kapcsolatos egyéb gazdasági megfontolások hatással voltak a működésünkre ezeken a piacokon".

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés