Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, kedden a győzelem napját ünnepelték Moszkvában. A legfontosabb orosz ünnepen részt vett Putyin legnagyobb szövetségese, a fehérorosz elnök is, aki nagyon furcsa körülmények között távozott az eseményről.
Alekszandr Lukasenka a felvonulás végén nem sétált el az Ismeretlen Katona emlékművéhez Putyinnal, és a többi, vendégként jelenlévő elnökkel. Ehelyett egy elketromos kocsival tette meg az alig 300 méteres távot - írja a HVG. A lap szerint volt, aki infúziós kanült is látni vélt a fehérorosz elnök kezén.
Az ünnnepség után Lukasenka kihagyta a külföldi elnököknek tartott reggelit is. A repülőtérre menet pedig mentőautó követte a konvoját. Az orosz és a fehérorosz hatóságok egyelőre nem kommentálták a korai távozása okát.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videó: Rengetegen életüket vesztették egy borzalmas vonatbalesetben Indiában A halálos áldozatok mellett rengeteg sérültről kaptak bejelentést a hatóságok.
- Vasszigorral lépne fel a TikTok használata ellen az Európai Parlament Akár be is tilthatják a kínai alkalmazást.
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.