Váratlanul eltűnt a nyilvánosság elől Hszi Csin-ping kínai államfő, akinek a dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozón kellett volna beszédet mondania.
Mindenki arra számított, hogy Hszi kedden beszédet mond a találkozón, amelyre – ellentétben Vlagyimir Putyinnal – személyesen utazott közel 18 ezer kilométert.
Ehelyett azonban kereskedelmi minisztere olvasta fel a szöveget,
igaz, erről a odahaza a kínai közvélemény nem értesülhetett, mert az állami hírügynökség tudósításából Hszi távolléte nem derült ki.
A kínai elnököt hétfő este még látták, amint megérkezett Johannesburgba a BRICS államok – vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – vezetőinek megbeszélésére. A repülőtér kifutópályáján Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök fogadta.

Hszi utazása nem csak a hatalmas távolság miatt számított rendkívülinek, hanem azért is, mert az elnök nagyon ritkán hagyja el Kínát. Idén eddig csak egyszer, amikor Putyin elnökhöz látogatott Moszkvába.
A beszédről való hiányzása miatt azonnal megindultak a találgatások.
A Guardian idézi Bill Bishop, a Sinocism, a kínai ügyekkel foglalkozó népszerű hírlevél szerzőjét, aki megjegyezte, hogy ebben a hónapban már hosszú időszak telt el Xi nyilvános szereplése nélkül, ami okot adhat a találgatásoknak.
"Az utolsó pillanatban hozott döntés, miszerint kihagyja a csúcstalálkozó központi eseményét, még furcsábbnak tűnik - mondta.
Egy másik elemzőcég, a China Global South Project közleménye szintén felhívta a figyelmet arra, hogy ez már a második megmagyarázhatatlan hiányzás egy kínai tisztviselő részéről, miután Csin Gang volt külügyminiszter - akit hónapok óta nem láttak a nyilvánosság előtt - szintén kihagyta a múlt havi külügyminiszteri Brics-találkozót.
Kínai vezetők soha nem hagyják ki az ehhez hasonló, jól megkoreografált eseményeket
- áll a közleményben.
A hagyományos kínai titkolózás miatt a szakértők csak találgatják, hogy hirtelen rosszullét vagy valamilyen más ok állhatott az elnök távolmaradása mögött.
Mint arról beszámoltunk, Vlagyimir Putyin el sem utazott Dél-Afrikába, vélhetően azért, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján őrizetbe vehették volna a megérkezése után. A konferencián azonban videóüzenet formájában felszólalt.
Az elmúlt két évben Putyin egészségét is számtalan találgatás kísérte, amelyeket azonban eddig nem sikerült bizonyítani.
Kapcsolódó cikkek
- Küszöbön az atomháború? Putyin vészjósló riadót fújt Putyin országos atomriadót rendelt el szerdára, 11 időzónában lesz gyakorlat.
- Orosz rakéta csapódott egy donyecki lakóházba, a szomszédok mentették ki a négytagú családot Az orosz erők az elmúlt nap során 99 légi- és nyolc rakétacsapást mértek Ukrajna területére - közölte az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében a Facebook-oldalán.
- "Találják ki, ki tért vissza!" - Orbán Viktor ezt üzente ennek a fontos szövetségesének Szlovákiában szombaton tartottal előrehozott választásokat.
- Tűz ütött ki egy zsúfolt diszkóban, többen is életüket vesztették Legkevesebb hat ember életét vesztette és többen megsérültek egy diszkótűzben a délkelet-spanyolországi Murciában vasárnap.