Hirdetés

Putyin miatt kerülhetnek óriási bajba a magyarok

Garai Kitti portré Garai Kitti

Ha elfogadják az észt EP-képviselő javaslatát, akkor újabb szankciókkal sújthatják Magyarországot.

Jaak Madison észt EP-képviselő azt javasolta, hogy vezessenek be szankciókat azon országokkal szemben, amelyek nem hajlandók végrehajtani a Vlagyimir Putyin ellen kiadott elfogatóparancsot - írja az Index.

A Nemzetközi Bünetőbíróság (ICC) március 17-én adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen háborús bűncselekményekért viselt, feltételezett felelőssége miatt. Az ICC közleménye szerint megalapozott a gyanú, hogy Putyin személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az elfogatóparanccsal kapcsolatban azt mondta,  Magyarországon a magyar jogrendnek tudnak érvényt szerezni, ez alapján nem tudnák letartóztatni az orosz elnököt, mert nincs kihirdetve az ICC-statútum.

"Dualista alapon állunk, nemzetközi egyezmény elfogadása önmagában nem válik a belső jog részévé, csak ha kihirdetik, ami azért nem történt meg, mert a magyar alkotmánnyal ellentétes az egyezmény” – ismertette Gulyás Gergely.

Jaak Madison, a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia képviselőcsoport észt tagja arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy vannak adatok, amelyek szerint az orosz katonák akár hároméves gyerekeket is megerőszakolnak. Majd közölte, hogy szerinte szankciókat kellene alkalmazni azokkal az országokkal szemben, ahol nem hajlandók elfogni az orosz elnököt. 

"Azt hallottuk egyes országokról, hogy nem fogják el Putyint, ha a területükre lép. Ezekkel az országokkal szemben gazdasági szankciókat kell alkalmazni, és fel kell függeszteni az uniós támogatások kifizetését" - mondta. 

Madison név szerint Dél-Afrikát említette, ahol azonban még nem jelentették ki olyan kategorikusan az elfogatóparancs megtagadását, mint Magyarország. Mint azt a naphire.hu is megírta, az orosz elnök a tervek szerint a nyáron Dél-Afrikába látogat, amely viszont olyan állam, amely köteles végrehajtani egy ilyen elfogatóparancsot.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés