Orosz dróntámadás érte péntekre virradóra az Ukrajna déli részén lévő Odessza régióját, valamint a délnyugati Vinnicja megyét, a legfrissebb adatok szerint legalább tizenhatan meghaltak - közölték a helyi ukrán hatóságok.
Oleh Kiper, Odessza megye állami közigazgatásának vezetője a Telegram internetes közösségi oldalon bejelentette, hogy a térséget ért első dróncsapásban 14-en meghaltak, főleg helyi civilek, egy újabb csapásban pedig a helyszínre érkező mentőalakulat egyik tagja és egy másik mentős vesztette életét, az alakulatok több tagja súlyosan megsebesült. A mentőszolgálatok szerint tíz lakóházban, egy gázvezetékben és a mentéshez érkezett több járműben is jelentős károk keletkeztek.
Szerhij Borzov, Vinnicja megye kormányzója a közösségi médiában azt közölte, hogy a megyében a drónok egy lakóépületbe csapódtak be, ketten meghaltak, hárman megsebesültek. A Kijev megyei katonai adminisztráció közlése szerint péntekre virradóra az orosz fél Sahid típusú drónokkal támadta a megyét, de ezeket a légierő megsemmisítette - írja az MTI.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/drontamadas-krim.inbox800x450.jpg)
Az ukrán légierő pénteki tájékoztatása szerint - melyet az Ukrinform ukrán hírügynökség ismertetett - az éjszaka folyamán az orosz erők rakétákat lőttek ki a kelet-ukrajnai Harkiv, Poltava, valamint Donyeck térségére is.
Előző nap az orosz erők Ukrajna északkeleti részét célzó dróntámadásai nyomán öt városban és településen megszakadt a rádiós és televíziós műsorok vételi lehetősége, Kijev szerint a szemben álló fél az információtól akarta elvágni az ott élőket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.