Hirdetés

Psota Irén hazavitte a fiatal Németh Kristófot és Pindroch Csabát, majd váratlan dolog történt

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Hogy milyen fontos egy támadó közeg az ember szakmájában és munkahelyén, ahhoz kétség nem fér. S nincs ez másképp a színészek közt sem. Hogy mennyire, arról Németh Kristóf is órákig mesélhetne, az ATV #Bochkor című műsorban azonban egy különös történet jutott az eszébe, ami pikáns fordulatot vett a második mondat után. A színész kétszeres Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznőt, Psota Irént említette meg, mint aki pályakezdőként rengeteget segített nekik tanácsokkal, sztorikkal. “Más kérdés, hogy szerintem egy kicsit be is jöttünk neki a Pindroch Csabival” - folytatta Kristóf a Naphire.hu információi szerint, és már ezzel nagy mosolyt csal a publikum arcára, úgyhogy ugyanezzel a lendülettel mesélte végig a pikáns történetüket.

“Akkor volt ő 82 éves szerintem körülbelül, játszottunk egy előadásban és mondta, hogy “Tudom, hogy a fiatalemberek arra laknak, amerre én. Budán. Hazaviszem magukat az én kis olasz kis autómmal.” És ott álltunk teljesen beszarva, hogy az Irénnel haza kell menni. Reméltük, hogy úgy gondolta, hogy haza haza, mindenki a saját otthonába. Tehát nem hozzá” - mondta lapunk értesülései szerint Kristóf a műsorban, majd nem akármilyen módon ért véget a története. “Elindultunk és már a Margit-hídon kiderült, hogy nem tud vezetni. Nem úgy legalábbis, mint mi, a többiek. És bekanyarodott egy kis utcába a Bem-rakparton, ami szemből volt egyirányú. Mindenki jött szembe, villogtak az emberek, integetett mindenki és az Irén csak azt mondta: “Hú, az én kis rajongóim!” - így a színész, és ekkor már mindenki sírva nevetett a stúdióban.

A felvételt követően a Naphire.hu-nak további részleteket is elárult. “A Budapesti Kamaraszínházban Az öreg hölgy látogatásában Zachanassian asszony volt az Irén, Csaba valami fiatal fiúját játszotta, én meg izompólóban az egyik falusit. És akkor ott esett meg ez a történet, amit elmeséltem” - mondta Németh Kristóf, aki azt is hozzátette: hihetetlen élmény volt együtt dolgozni a legendás színésznővel, aki a temperamentumával mindenkit, így őket is lenyűgözte. Psota Irén szívelégtelenségben halt 2016. február 25-én 86 éves korában. 2019. márciusában emléktáblát kapott egykori lakhelyén, a Bem rakpart 30. szám alatt.

Az ATV #Bochkor című műsor vasárnap este 20:50-kor kezdődik a Heti Napló Sváby Andrással után.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés