Mocskos dologra akarták kényszeríteni a VII. kerületi gyereket, egy embert még köröz a rendőrség
A Fővárosi Főügyészség egy nagykorú kizsákmányolása és egy gyermek személyi szabadságának elvétele miatt emelt vádat egy nő és egy férfi ellen, fiatalkorú társukat körözik.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rendorseg-szirena.inbox800x450.png)
A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az egyik vádlott, egy 37 éves nő, valamint körözött fiatalkorú társa, akinek holléte jelenleg nem ismert, 2021 áprilisától egy VII. kerületi lakásban együtt élt a későbbi két sértettel, akik közül az egyikük kiskorú volt, emellett velük lakott egy 28 éves férfi is.
A nő és társa a lakásban prostitúcióra kényszerítették a nagykorú sértettet, valamint arra, hogy az így kapott pénzt adja át nekik; a nő társa többször bántalmazta is a sértettet.
A jelenleg körözött férfi a kiskorú sértettet is megverte, hogy őt is szexuális szolgáltatás nyújtására kényszerítse, a gyermek azonban nem tett ennek eleget.
A két sértettet egy idő után bezárták a lakásba, azt nem hagyhatták el egyedül, a személyi szabadságuk korlátozásában alkalmanként a lakásban élő 28 éves férfi, az ügy másik vádlottja is részt vett - írták.
A Fővárosi Főügyészség a nőt minősített eseti emberkereskedelem bűntettével és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértésével, a 28 éves férfit kétrendbeli személyi szabadság megsértésével vádolja.
A főügyészség a nővel szemben végrehajtandó börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást, a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz - áll a közleményben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.