Hirdetés

Gyermeke jelenlétében kényszerítette prostitúcióra párját az agresszív családapa

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Az anya többször is próbált megszökni a gyerekével, távoltartási eljárást is kezdeményezett, de még ezután is sokáig zaklatta őket a férfi.

A vádirat szerint a vádlott férfi még a kétezres évek elején költözött össze a nővel, akit rendszeresen bántott, megalázott. A bántalmazások azután is folytatódtak, hogy megszületett a közös kislányuk.

A férfi azt sem engedte, hogy a párja dolgozzon, helyette 2014-től kezdve arra kényszerítette, hogy a közös lakásukban szexuális szolgáltatásokat nyújtson más férfiak számára. A férfi internetes hirdetéseken szerzett a nőnek “klienseket”, élettársát pedig az általa a szomszéd szobából felügyelt aktusok után minden esetben elszámoltatta.

Ráadásul mindezeknek a tanúja volt az ekkor már kisiskolás lányuk is, akinél a történtek tartós pszichés károsodáshoz vezettek. Az apa  - aki engedély nélkül tartott lőfegyvert a lakásban - ezen felül a gyermeket szóban gyakran megalázta, sőt nemegyszer testileg is bántalmazta.

Az elkeseredett anya gyermekével többször próbált megszökni az élettársától, akivel szemben távoltartási eljárást is kezdeményezett a bíróságon, de a férfi részéről a folyamatos zaklatás csak nehezen maradt abba. A kiskorú gyermeket az illetékes gyámhatóság időközben nevelésbe vette.

A főügyészség rendszeres előnyszerzés céljából, szexuális cselekmény végzése érdekében, erőszakkal, fenyegetéssel és a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, kapcsolati erőszak bűntettével, zaklatás vétségével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja az apát.

A vádhatóság a vádiratában arra tett indítványt, hogy amennyiben a jelenleg tagadásban lévő terhelt a bűnösségét az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri, úgy a bíróság vele szemben tizenegy és fél év fegyházbüntetést, tíz év közügyektől eltiltást, továbbá a gyermekekkel való minden foglalkozástól történő végleges hatályú eltiltás büntetést szabjon ki, valamint szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát, és kötelezze őt az eljárásban felmerült közel nyolcszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés