Egy hónappal azután tértek vissza a frontra a zsoldosok, hogy tragikus repülőbalesetben életét vesztette a vezérük.
Bár Prigozsin halála után a moszkvai vezetők megpróbálták átvenni a hadsereg irányítását, ám a katonai magáncég jövője továbbra is bizonytalan. Mint ismert, a zsoldosok Prigozsin vezetésével júniusban fellázadtak az orosz vezetés ellen, így a Kreml most próbálja menteni a menthetőt.
A Wagner több mint hatezer tagjának ultimátumot adott Putyin, vagy csatlakoznak az orosz hadsereghez, vagy pedig Fehéroroszországban telepednek le. Vlagyimir Putyin egy augusztus végén aláírt rendelete arra kötelezte az összes félkatonai vagy nem katonai szervezet tagját, hogy esküdjön fel Oroszország alkotmányos rendjére - írja az ATV.

Most azonban úgy néz ki, hogy mégsem olyan bizonytalan a Wagner jövője, mivel a Telegramon nemrég olyan képek bukkantak fel, amelyeken Wagner- és orosz zászlót tartanak a kezükben.
Az 1. rohamosztag egyik szakaszának katonái önálló csoportjuk összeállítása után visszatérnek a konfliktusövezetbe, hogy megvédjék Oroszország érdekeit és a győzelmet
- olvasható a bejegyzésben, amely ugyan közvetlenül nem említette Ukrajnát. Samuel Ramani, a RUSI brit védelmi intézet munkatársa az X-en (korábbi Twitteren) írt arról, hogy a Kreml egykori tanácsadója, Szergej Markov szintén hasonló módon fogalmazott a Wagner jelenlegi helyzetével kapcsolatban, emellett azt is kijelentette, hogy az ukránok félnek.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális támadást indítottak az oroszok Ukrajna ellen Az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja négy manöverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajna katonai infrastruktúráját - számolt be szerdán az orosz védelmi minisztérium.
- Nem csillapodik a helyzet, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából kedden.
- Egyre durvul a helyzet: Netanjahu bejelentette, Izrael elpusztítja a Hamászt Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezetet - jelentette ki a Welt TV német csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
- Nagy a baj: újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról Ferenc pápa egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), amelyet a hét végén tartanak Dubajban - közölte kedden este Matteo Bruni szentszéki szóvivő, akit a Kathpress katolikus hírügynökség idézett.