A Wagner-vezér, Prigozsin rengeteg katonát toborzott az orosz börtönökből, akiknek fél évi szolgálatért cserébe szabadságot ígért. Ennek következtében több ezer bűnöző került szabadlábra, akik most visszatértek szülővárosukba és szörnyű tetteket követnek el.

Az atv.hu arról ír, hogy néhány nappal ezelőtt meggyilkoltak egy ártatlan, fogyatékos férfit Chinvaliban, a Grúziához tartozó, Oroszország által támogatott, szakadár Dél-Oszétia régió apró fővárosában. Az elkövető egy börtönből toborzott Wagner-harcos volt, akit a szolgálati ideje letelte után szabadon engedtek. Az áldozat Szoszlan Valijev volt, akit a helyi közösség nagyon szeretett, így a halálhíre mindenkit megrázott.
A gyilkosságról több felvétel is felkerült a Telegram-csatornákra, amelyeken az látható, hogy a Wagner-harcos üldözőbe veszi a férfit és megrugdossa. Később pedig egyszerűen leszúrta Valijevet, aki belehalt a sérüléseibe. A helyi hatóságok kedden reggel közölték, hogy elfogták a gyilkosággal gyanúsított férfit.
Az elkövetőt, Georgij Sziukajevet korábban gyilkosságért ítélték el, aztán a börtönből a háborúba került.
Nem ez volt az első esett, hogy egy kegyelmet kapott Wagner-harcos meggyilkolt egy ártatlant. Március végén egy 85 éves orosz nőt ölt meg a saját otthonában egy 28 éves férfi, akit 2020-ban gyilkosság miatt ítéltek el, de a Wagnernek köszönhetően kiszabadult.
A történtek ellen felszólalók pedig a megtorlástól is félnek, hiszen Vlagyimir Putyin az év elején aláírt egy törvényt, miszerint tilos nyilvánosan befeketíteni a Wagner harcosait. Egy másik frontról szabadult elítélt pedig arról számolt be, hogy az orosz rendőrség gyakorlatilag kivételezik velük.
Kapcsolódó cikkek
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.
- A Mount Everestnél van rosszabb is: kiderült, melyik a világ leghalálosabb hegye Bár az idén különösen veszélyes a Mount Everest megmászása, mégsem az a világ legveszélyesebb hegye.