A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Lefejezett pingvint találtak a minap egy észak-németországi állatkertben. Az állatkerti gondozók szerint nem valószínű, hogy egy másik állat támadta volna meg, ugyanis a fejét tisztán vágták el. A német rendőrség szerint egyelőre nem világos, hogy a pingvint azon a helyen ölték-e meg, ahol megtalálták a testét vagy a tettes elmozgatta az állatot.

Dörte Lemke, a német rendőrség szóvivője úgy fogalmazott, hogy "az az állapot, amiben a halott pingvint találtuk, arra enged következtetni, hogy külső behatás végzett vele". Hozzátette azt is, hogy a rendőrség kriminalisztikai csoportja bizonyítékokat gyűjt az állatkertből, valamint az állat kifutójából. Nem zárják még ki a birtokháborítás lehetőségét sem.
Eddig még semmilyen bizonyítékot nem találtak az állat meggyilkolására.
Elárulták a rendőrök azt is, hogy a pingvin testét az állami Mezőgazdasági Hivatalba szállították részletesebb kivizsgálásra. Az ügyre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a hatóságok, ugyanis a humbolt pingvin veszélyeztetett tengeri madárfajnak számít a Természetvédelmi Világszövetség határozata szerint - adta hírül az Index.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.
- Rémséges dolgot művelt ez a tiszanánai férfi, elfogatóparancsot adtak ki ellene A Nógrád vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
- (18+) Fegyveres banda rabolt el hét tinit, kegyetlen módon végezték ki őket Borzalmas videót küldtek a gyerekek szüleinek, majd megölték őket.