Két bebalzsamozott test miatt indult vizsgálat.
A Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatója tett bejelentést még augusztus végén a rendőrségen arról, hogy a kórház boncmestere és boncsegédje munkaviszonyának megszüntetését követően az intézmény patológiáján két, a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak - írja a 24.hu.
Az ORFK tájékoztatása szerint az egyik tartósított holttest azonosítását azért kellet elvégezni, mert a lábcédulán feltüntetett adatokkal szemben a kórház saját nyilvántartásában elhunytként nem, az országos személynyilvántartásban azonban élő személyként szerepelt.
Kiderült, hogy az elhunyt személy gyógyíthatatlan betegségben halt meg egy másik fővárosi kórházban, s onnan 2006. február 17-én szállították át az akkori Erzsébet Kórházba. A holttest átszállítása után annak balzsamozására került sor. A temetésről sem a hozzátartozója sem más nem intézkedett.
A másik, a kórház nyilvántartásában szintén nem szereplő bebalzsamozott holttest azonosítását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda végezte el. Megállapították, az elhunyt külföldi állampolgár, aki egy közúti közlekedési balesetben vesztette életét idén augusztus 10-én.
A holttestet a külföldre szállítás miatt szükséges balzsamozás elvégzése érdekében szállították a kórház patológiai osztályára. A testet a hozzátartozók hazájukba szállították.
A rendőrség vizsgálja, hogy egy további, a kórházban tavaly december 24-én természetes halállal elhunyt temetésére miért nem intézkedtek, hogyan fordulhat elő az, hogy a holttest még mindig a kórház hűtőkamrájában van.
Az orvosigazgató bejelentését követő helyszíni szemlén a patológiai osztályon engedély nélkül tárolt emberi testrészeket is lefoglalt a rendőrség. A nyomozóhatóság rendelkezésére álló adatok szerint azokat a volt boncmester engedély nélküli egészségügyi kutatásokhoz gyűjtötte.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember elsején egészségügyi szolgáltató alkalmazottja által foglalkozás körében elkövetett emberi test tiltott felhasználása bűntette miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.
- Még a dubaji szigetét is felajánlotta a bűnbánó maffiózó, hogy megússza a brutális büntetést A rendőrségi informátorrá vált olasz maffiózó, Raffaele Imperiale átadta az Egyesült Arab Emírségek partjainál lévő mesterséges szigetét a hatóságoknak, annak érdekében, hogy enyhébb büntetést kapjon.
- Most érkezett: elfogtak egy terroristát Magyarországon Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.