Columbo hadnagyot egykor életre keltő Peter Falk állítólag magyar származású. Az ikonikus színész korábban még maga derítette ki, hogy az egyik nagyszülője egy magyar városban született.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/columbo-peter-falk.inbox800x450.jpg)
Peter Falk New Yorkban született 1927. szeptember 16-án, ám a sokszoros Emmy-díjas színész tudta, hogy valójában kelet-európai származású, ugyanis felmenői között cseh, lengyel, illetve magyar rokonok is találhatók.
Anyai ágon Peter Falk nagymamája a mai Csehország területén születetett, a nagypapája, Peter Hochhauser viszont Budapesten jött világra 1874-ben. Sőt, egyes feltételezések szerint a Columbo sztárjának dédapja nem más volt, mint a közismert magyar politikus, országgyűlési képviselő, író, Falk Miksa, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt - írja a Joy.
Bár azt, hogy a híres politikus valóban a dédapja lenne, nem sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítani, de akad valami, ami biztosan örökre összefűzi őt állítólagos ősével. Ez nem más, mint egy szobor. A Peter Falk közkedvelt karakteréről, Columbo hadnagyot ábrázoló budapesti szobrot ugyanis éppen a Budapest V. kerületében található Falk Miksa utcában állították fel pár évvel a színész halála után, 2014-ben.
Talán sokan nem tudták, de Jamie Lee Curtis is magyar származású. A világsztár színésznő a legendás Tony Curtis lánya, akinek édesapja Magyarországról vándorolt ki az Egyesült Államokba. A színésznő korábban azt nyilatkozta, hogy nagy kincs számára, hogy magyar származású, sőt, néhány szót megtanult magyarul is. Volt, hogy Mátészalkára is elutazott, oda, ahonnan nagyszülei származnak, akik zsidó emigránsok voltak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.