Hirdetés

Verebes István után Pásztor Erzsi is megszólalt Eszenyi Enikő újabb orderáné hisztijéről

Garai Kitti portré Garai Kitti

Döbbenetes részleteket árultak el Eszenyi Enikő balesetéről a színésztársai.

Eszenyi Enikő a vígszínházi botránya után három évvel később, a Játékszínben a Csodálatos vagy, Júlia! című darab főszereplőjeként térhetett volna vissza. Azonban a február végi bemutató meghiúsult, miután a színésznő a nyilvános főpróbán elcsúszott és eltörte a csuklóját. 

"Eszenyi a jelek szerint nem tanul. Egy ilyen tehetséges, fantasztikus képességű nő, aki rendezőnek is nagyszerű, arról azt hallom, hogy amikor a Játékszínben eltörte a csuklóját és hívták a mentőt, azt kiabálta, hogy hordágy. Erre mondták a mentők, hogy ha valaki eltöri a csuklóját, nem szoktak hordágyat hozni. Eszenyi viszont azt felelte: "Én egy nemzeti kincs vagyok." Pásztor Erzsi miatta hagyta ott a Játékszínt" - árulta el a döbbenetes részleteket Verebes István Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában. 

Verebes szerint Eszenyi Enikó azután szabadult el, hogy Marton László hagyta neki megrendezni az Antonius és Kleopátrát úgy, hogy ő maga játszotta Kleopátrát, amihez a Jászai Mari-díjas színész szerint Eszenyinek semmi köze nincs. "Ott meg lett szédítve Enikő. Miért nem elég, ha valaki tehetséges, miért kell neki még hatalmat is gyakorolnia?" - tette fel a kérdést Verebes.

A Blikk felkereste Pásztor Erzsit is, aki néhány hete maga is elárulta, hogy Eszenyi miatt hagyta ott a darabot. 

"Nem szeretnék Verebes István szavaihoz semmit hozzáfűzni. Csak annyit tudok mondani, hogy szerencsére már vagyok olyan helyzetben, hogy csak abban játszom, amihez kedvem van és amiben örömömet lelem" 

- fogalmazott szűkszavúan a Kossuth-díjas színművész.

A Játékszín egyik bennfentese a lapnak elárulta, hogy tényleg úgy történt minden a csuklótörésnél, ahogy az a műsorban elhangzott. "De nem ez volt az egyetlen különleges kívánsága. Agyrém volt, amit művelt, felsőbbrendűnek hitte magát, és ez érthetően ellenszenves volt a kollégáinak" - árulta el a névtelen forrás. 

Itt a Játékszín magyarázata a történtekre

Hivatkozás másolása

"A mentők kiérkezéséig már csak a Játékszín művészei és Bank Tamás igazgató tartózkodott a színpadon. Bank Tamás megerősítette: az idézett mondat elhangzott a mentő szakápoló felé, viccből, kvázi a balul elsült próba okozta feszültséget oldandó" - írta a Játékszín, miután a Blikk megjelentette a cikkét Eszenyi durva hisztijéről. A teátrum azt is közölte, hogy a színésznő stílusa miatt nem érkezett panasz a vezetőséghez a próbafolyamat során.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés