Nagyobb termelésre szólította fel az észak-koreai fegyvergyárakat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki a héten kezdődött gyárlátogatásai során több fegyvert maga is kipróbált - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap.
A csütörtöktől vasárnapig tartó programsorozat keretében Kim hangsúlyozta, hogy egyebek között több rakétamotorra és tüzérségi ágyúra van szükség az ország védelmi kapacitásainak növeléséhez.
Dél-koreai elemzők nem zárják ki, hogy Phenjan a fegyvergyártás fokozásával Oroszország ukrajnai háborújához is segítséget kíván nyújtani, jóllehet az ilyen jellegű állításokat Phenjan és Moszkva tagadja.

Az ázsiai országban nemrég, a koreai háború lezárásának 70. évfordulója alkalmából nagyszabású katonai parádét rendeztek, melyen részt vett Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is - írja az MTI.
A KCNA beszámolója szerint Kim Dzsong Un elvitte Sojgut az ország legújabb fegyvereit felvonultató kiállításra is. Az erről készült fotókon az látható, amint rakéták mellett sétálnak. A bemutatón jelen voltak a kommunista állam nemzetközi szankciók hatálya alá eső ballisztikus rakétái, köztük a Hvaszong-18-as típus is. Az egyik felvételen szakértők szerint egy új fejlesztésű észak-koreai drón is látható volt.
Kapcsolódó cikkek
- Kijött a lista, ezek a világ legdrágább városai A globális megélhetési válságnak még messze nincs vége, és ezt a helyzetet leginkább a nagyvárosok lakói viselhetik nehezen. Az Economist Intelligence Unit (EIU) által évente közzétett Worldwide Cost of Living Index szerint az átlagos megélhetési költségek idén 7,4 százalékkal emelkedtek, és az élelmiszerárak emelkedtek a leggyorsabban. A CNN most összeszedte, hogy az áremelkedések után melyek a világ legdrágább városai.
- (18+) Brutális emberölés: Migránsokat löktek a tengerbe az embercsempészek A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek - számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
- Nagy a baj: fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a német belügyminiszter Fokozott terrorveszélyre figyelmeztetett csütörtökön Nancy Faeser német belügyminiszter.
- Az oroszok felfedezték az ukránok legféltettebb titkát és egyből brutális csapást mértek rá Avgyijivka térségében találtak egy alagutat az oroszok, amire a légierő több rakétát is kilőtt.