Hirdetés

Pánik Maglódon: tűz ütött ki az áruházban, több mint 500 embert kellett kimenekíteni

Garai Kitti portré Garai Kitti

Tűz ütött ki egy maglódi áruházban csütörtök este. Egy Auchan áruházban csaptak fel a lángok. 

A tűzoltók kiérkezéséig a lángok kialudtak, ám az áruház füsttel telítődött, így az 512 vásárlónak és a 36 dolgozónak el kellett hagynia az épületet. A lánglovagok miután kimenekítették az embereket, alaposan átszellőztették az épületet. 

A napokban sok dolguk volt a tűzoltóknak, ugyanis rengeteg tűz keletkezett országszerte. Legutóbb a Naphíre arról adott hírt, hogy kedd este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben tűz miatt életét vesztette valaki. Nyíriben egy családi ház egyik szobájában az ágy égett. A tűzoltók a két négyzetméteren izzó részeket eloltották, azonban az ágyban fekvő ember életét már nem lehetett megmenteni. A tűz feltehetőleg ágyban dohányzás miatt keletkezett.

Most még nagyobb a lakástüzek veszélye

Hivatkozás másolása

A katasztrófavédelem szerint télen megemelkedik a lakástüzek száma, hiszen ilyenkor többet tartózkodunk otthon, fűtünk, főzünk, hosszabb ideig világítunk, az adventi időszakban elektromos díszekkel díszítjük fel a lakást, mécseseket gyújtunk, és sajnos még a dohányzás miatt is több lakás gyullad ki. A tűzoltók azt kérik, hogy az adventi készülődésben is legyenek körültekintőek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés