A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársait kórházba szállították.
A HVG információi szerint péntek reggel két perccel negyed hét előtt egy ember airsoft pisztollyal kezdett lövöldözni a főváros III. kerületében található Madzsar József utcában. A férfi két lomtalanítást végző férfire célzott. A hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette a lap megkeresésére.

Az FKF munkatársai kórházba kerültek, az Országos Mentőszolgálat annyit közölt, hogy "vizsgálatok és megfigyelés céljából" vitték be őket.
A feltételezett elkövetőt a rendőrök előállították. A III. Kerületi Rendőrkapitányság fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, és azt írták, hogy a férfi elszámoltatása jelenleg is tart.
Kapcsolódó cikkek
- Óriási bajba került a plasztikai sebész, akinek a felesége a kezei között halt meg A nőnek műtét közben megállt a szíve. A férje ellen most vizsgálatot indítottak.
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.