Este tízkor még minden negyedik óvodás korú a képernyő előtt ül ‒ derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából 2022 őszén készült elemzésből.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága a közleményében hangsúlyozza, hogy a gyerekek médiafogyasztása ‒ és ezen belül a tévénézés ‒ fontos szerepet tölt be a jövő generációjának formálásában. Azt írták, az elemzésből kiderül, hogy bár a tévé évről évre egyre kevesebb gyereket ért el egy átlagos napon, a nézett idő mégsem csökkent. Minden 18 év alatti korosztálynál megfigyelhető egyfajta specializálódás - írja az MTI.
Az NMHH megbízásából ‒ a Nielsen Közönségmérés adatbázisa alapján ‒ készült elemzés célja az volt, hogy részletesebben feltérképezze, a 2012 és 2021 közötti időszakban mikor, mennyi időt töltött a 18 év alatti korosztály tévénézéssel, és jellemzően egyedül vagy inkább társaságban ültek a képernyők előtt, és ilyenkor milyen műsorokat néztek.
Mint írták, általánosságban elmondható, hogy a 18 év alattiak lényegesen kevesebb időt töltenek a tévé képernyője előtt, mint a felnőtt korosztály. Ez egyfelől az élethelyzetükből adódhat, másfelől pedig az általuk fogyasztható tévés tartalmak köre is korlátozottabb. A gyerekek napi átlagos aránya a tévéközönségen belül 15-18 százalékkal csökkent az elmúlt 10 évben, aminek oka feltehetően a médiafogyasztási szokásaik megváltozása, hiszen megjelent az okostévé, valamint a tévéhez csatlakoztatható digitális eszközök, és maga az internet-hozzáférés is tovább terjedt.
Meglepő az az adat, hogy este 10 órakor lényegében minden negyedik 4-7 éves gyerek még nézi a tévét, sőt még 23 órakor sem elhanyagolható a jelenlétük, miközben ebben az idősávban már igen sok csatornán 16, illetve 18 éven felülieknek ajánlott műsorokat sugároznak. A nézőszám a 8-12 évesek esetében 22 órakor is még 30 százalék volt, 23 órakor pedig a korcsoport tagjainak 14-16 százaléka ült még mindig a képernyők előtt.
A közleményben kitértek arra is, hogy a magányos tévénézésnél a rajzfilmek dominálnak. 2021-re a 4‒7 éves gyerekek műsorfogyasztásának legnagyobb részét ‒ közel a felét ‒ a rajzfilmek tették ki, a "magányos" tévénézésnél még inkább ez dominál. A 2-3. helyen stabilan a sorozatok és a vígjátékok álltak. A 8‒12 évesek körében az általános szórakoztató csatornák a fiatalabbakhoz képest nagyobb arányt képviseltek a tévénézési időből, illetve ennél a korosztálynál már megjelenik a sport iránti érdeklődés is.
Megjegyezték, a 13‒17 éves korosztály műsorfogyasztásának mintegy negyedét a sorozatokra fordította, de az animációk is egyre nagyobb arányt képviseltek. Szintén népszerűek a különböző vígjátékok és szórakoztató műsorok (vetélkedő, reality) is, különösen a társas tévézésnél. Összességében a műsorfogyasztás ebben a korosztályban már jóval sokszínűbb, vegyesebb, az egyes tematikák nagyobb figyelmet kaptak a kisebb gyerekekhez képest ‒ írják a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Vészjósló figyelmeztetés jött, vasárnap veszélyes lesz kint tartózkodni Végre itt az igazi nyári idő, azonban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nagyon vigyázni kell majd, ha vasárnapra kinti programot tervez valaki.
- Zabkását készítettek, és azzal kiirtottak egy egész családot Borzalmas vége lett egy családi lakomának: a házi szakács ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve kicsit "felturbózta" a zabkását.
- Nagy a baj, rengeteg Gmail felhasználó veszélyben van Újabb csalás terjed, ami nagy károkat okozhat.
- Jön a szigor a mesterséges intelligenciával szemben, betiltás is szóba került A tárcavezető szerint "nyilvánvaló aggodalom érezhető a társadalomban a technológia túlságosan gyors fejlődését illetően", ezért próbálnak fellépni.