Öt év alatt több mint 700 millió forintra tett szert az a győri cég, mely szintén a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalásban érintett. A két cégvezetőt és a velük kapcsolatban álló két orvost a győri nyomozók múlt héten fogták el. Az ügycsoportnak ma összesen hatvan gyanúsítottja van.
Mint ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, még 2022 őszén indult eljárás a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tett feljelentést. A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás ügyében a KR NNI-n túl több vármegyében is folynak eljárások. Az egyes nyomozócsoportok az NVSZ-szel közösen gazdasági társaságonként vizsgálják a költségvetést károsító bűncselekményeket - írják a police.hu oldalon.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál lévő egyik ilyen ügynek egy győri cég áll a középpontjában. Ez a gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglakozó kft. a gyanú szerint 2017 és 2022 között több mint 16 ezer olyan gyógyterméket gyártott, amik után jogosultalanul igényelte vissza az állami támogatást, és ezáltal több mint 700 millió forintos haszonra tett szert. A gyógyászati segédeszközök nagy része gyógycipő volt, és olyanoknak írták fel, akik arra nem is voltak jogosultak. A vényeken szereplők nagy része idősotthonok lakója volt, vagy fogyatékkal élő ember, aki szociális intézményben élt. Az adataikat az intézetek személyzete a cég képviselőinek adta át, majd a kft.-vel kapcsolatban álló ortopéd orvosok írták fel részükre a gyógyászati terméket.
A cég két ügyvezetője és a kft.-vel kapcsolatban álló két orvos elfogására a győri nyomozók nagyszabású akciót szerveztek. Február 28-án egyszerre 24 rendőr hajtott végre elfogásokat és kutatásokat, összesen hat helyszínen, köztük a cég két telephelyén. A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök mellett az akcióban részt vettek az NNI nyomozói és az NVSZ munkatársai is. Ennek során lefoglaltak több zsáknyi iratot – köztük vényeket, ambuláns lapokat és felírási igazolásokat, pénztárbizonylatokat, nyugtákat – telefonokat, de még laptopok és asztali számítógépek több mint egy terrabájtnyi adatait is.
A két férfit és a két nőt a győri nyomozók előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása, valamint személyes adattal visszaélés miatt kell felelniük. Mindegyikük szabadlábon védekezik.
A győri céggel kapcsolatos eljárás tovább folytatódik, és nem kizárt, hogy a gyanúsítottak száma is bővülni fog.
Az ügycsoportnak összességében jelenleg 60 gyanúsítottja van: 25 orvos, 20 cégvezető, 10 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens. Az eddigi – gyanúsításokban szereplő – összesített kárösszeg meghaladja a 3,5 milliárd forintot.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Már a rendőrség (!) nevében is támadnak a telefonos csalók Csalók élnek vissza a rendőrség nevével, a bűnözők a személyes- és bankkártya adatokat szeretnének a hamis SMS-ekkel megszerezni.
- Egyre furcsább dolgok derülnek ki a Madarász utcai kórházban történt támadásról Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, múlt csütörtökön több rendőrautó vonult ki a budapesti Madarász Viktor utcai gyermekkórházhoz, miután a szülők el akarták vinni a gyermeküket az intézményből. A felnőttek rátámadtak az intézmény dolgozóira és a rendőrökre is. Most újabb részletek derültek ki a pokoli támadásról.
- (18+) Brutálisan megkínoztak egy 17 éves magyar lányt Egy karcagi férfi úgy megvert egy fiatal lányt, hogy életveszélyes sérülései keletkeztek. Mindezt azért, hogy prostitúcióra bírja rá.
- Döbbenetes fordulat az Árpád-hídon megölt kerékpáros gyilkosai ügyében A hatóságok újabb gyanúsítottat hallgattak ki a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében.