Hirdetés

Nézzék, mennyit spórolt az Országgyűlés októberben

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az ATV munkatársa hétfőn az Országházban a sajtó számára kijelölt termekben, a Kupolacsarnokban, a Kék társalgóban és a parlamenti folyosókon is azt tapasztalta, hogy nem volt 18 foknál melegebb.

Sokat spórolt az Országgyűlés, az atv.hu cikke szerint a gázfogyasztása idén szeptemberben 8 százalékkal, míg októberben 75,3 százalékkal csökkent a tavalyi fogyasztáshoz képest. Mint írták, az átlaghőmérséklet 18 fok, ahogy azt elő is írták az Országgyűlés hivatali helységeiben. 

Az Országgyűlés Hivatala irányadónak tekinti az állami intézményekre előírt 18 fokos átlaghőmérsékletre vonatkozó rendelkezéseket, “ezt parlamenti munkavégzése során Ön is tapasztalhatja, hiszen az Országgyűlés hivatali helyiségeiben csak kisebb ingadozással tér el ettől a hőmérséklet” - írta az Országgyűlés Sajtóirodája a lap kérdésére.

Varga Mihály pénzügyminiszter a hétvégén a Facebook-oldalán tette közzé, hogy az Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett 101 hivatal épületben szeptemberben 55,9 százalékkal, októberben pedig 81,2 százalékkal csökkent a gázfogyasztás a tavalyi évkez képest. Ez 1,3 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek.

Mint ismert, október 1-jétől a fűtéssel biztosított léghőmérséklet nem haladja meg a 18 Celsius fokot az állami intézmények helyiségeiben. A döntés alól az egészségügyi-, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális és gyermekvédelmi intézmények, néhány sportlétesítmény és köznevelési intézmény, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények képeznek kivételt. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés