Csehov darabját évekig nem lehetett játszani a magyar színházakban.
1979-ben valami rendkívüli dolog történt a Magyar Televízió szilveszteri műsorában: ekkor sugározták azt a fergeteges Csehov-paródiát, amiben Márkus Lászlót, Körmendi Jánost, és Haumann Pétert látható a három nővér szerepében. Az előadás még ma is nagyon népszerű, ám akkoriban súlyos következménye lett a szilveszteri kabarénak: évekig nem lehetett játszani Csehov darabját a magyar színházakban - írja a Promotions.
Márkus László (aki a jelenetben Mását alakította), ezzel párhuzamosan játszott a színházi darabban is. Mint mondta, lényegében ő buktatta meg a darabot, ami akkoriban a Madách Színházban volt műsoron.
„Az egészet nagyon szerettem. Az egész előadás nagyon szép volt. Mégis megbuktattuk, és ebben én voltam a főludas. Kitaláltam, hogy mi volna, ha megcsinálnánk a Három nővér paródiáját a tévé szilveszteri műsorában” – mondta el a színész az ötlet eredetét korábban. A színész a következményekről is beszámolt később:
„Január 15-én megismételték a szilveszteri programot, amit természetesen az egész ország megnézett. 17-én műsoron volt a Madáchban a Három nővér, Almási Éva felment a színpadra és azt mondta: ‘Tengerparton áll egy szikla…’ A közönség fuldokolt! Persze, mindenki a paródiára gondolt. Aztán amikor behozták a szamovárt, szétesett a színház! majd megjelentem én, mint Kuligin… egy szót sem tudtam mondani, a közönség egyszerűen meg volt veszve. Esküszöm, nem számítottunk rá, hogy a darab láttán a paródiára asszociálnak a nézők.”
Ezt követően le kellett volna venni a műsorról, hiszen ilyen nevetőgörcsök közepette lehetetlen volt játszani.
Kapcsolódó cikkek
- Kellemes utazásra készült egy fiatal nő, de ami reptéren történt vele, arra legrosszabb rémálmaiban sem számított Egy fiatal texasi lány egyedül utazott volna, a repülőtéren azonban olyan üzenetet kapott, hogy a hideg is kirázta. A történteket meg is osztotta a követőivel.
- Miért látjuk egyre többet a sarki fényt? Itt a NASA magyarázata Az utóbbi néhány évben egyre gyakoribb látványossággá vált a sarki fény, ami korábban egy egyszeri eseménynek számított, vagy egy bakancslistás utazást jelentett az északi sarkköre. Csütörtök éjjel az északi fény lenyűgöző színei ismét szabad szemmel láthatóak voltak az Egyesült Államok nagy részén. De nemcsak Amerikában látható egyre többször a különleges jelenség, májusban a magyarokat is elkápráztatta a sarki fény, és legutóbb három nappal ezelőtt, október 10-én csodálhattuk meg a jelenséget a hazánkban. De vajon mi az oka annak, hogy mostanában olyan gyakran látni lehet az északi fényt?
- Megoldódhatott a 100 éves rejtély: megtalálták az eltűnt hegymászó lábfejét a Mount Everesten A Mount Everesten találtak egy lábfejet, amelyről úgy gondolják, hogy egy 100 évvel ezelőtt eltűnt brit hegymászóé volt, és ezzel a felfedezéssel a hegymászás egyik legnagyobb rejtélyét oldották meg.
- Elon Musk atomot robbantott: bemutatta a Tesla régóta várt robottaxiját, a Cybercabot A Tesla vezére, Elon Musk csütörtök este a kaliforniai Burbankben található Warner Bros stúdióban mutatta be a cég régóta várt robottaxiját, a Cybercabot.